Ma nagyon bepánikoltam. Ezt meg kell osztanom veletek. Ha nincs ott a gazdikám, biztosan világgá futottam volna.

Lent voltunk a szokásos, délutáni sétánkon. Elrendeztem a dolgaimat, futkároztam , kutyáztam is egyet.

Jött egy férfi biciklivel, vagy mivel. Dohányszaga volt. Nem szeretem. Bement a házunkba. Akkor vettem észre azt.... A  LÁNCOT. Nagyon megijedtem. Eszembe jutot, hogy engem, régen  a volt gazdi ilyennel kötött ki.

Elkezdtem remegni. Két lábra álltam, néztem azt a borzalmas LÁNCOT..

Gazdim nem tudta, miért rohangálok olyan rémülten? Miért nem megyek be vele?

Már ő is ideges volt. Leültem a fűbe, nem mozdultam. Gazdim már felemelte a hangját. Jaj hát nem érted? Az a LÁNC, a régi gazdám. Nem akarom. Hova bújjak?

Ha itt maradok a fűben, nem érhet baj.Meg tud védeni a gazdikám? Hátha kijön az az  ember. Rám teszi azt a LÁNCOT..

Mindig azt kell néznem.

Bemenjek a gazdival? Hátha nem jön ki az az ember. Ha felmegyünk, oda már nem jöhet. Nem tudja hol lakunk. Meg én védem is a területemet.

Jöttek kislányok a házba. Hopp, már bent is vagyok. Itt a lift, gyere gazdikám. Meneküljünk.

Azt mondta, látta ő is a LÁNCOT De rám soha többé nem kerül ilyen. Nyugtatott, simogatott a liftben is, meg bent is a lakásban.

Kaptam vacsit is, meg jutalom falatot. Beszélt hozzám sokáig. Azt megértettem, nem kell félni. Nincs baj, nyugodjak meg.

Elmegyek aludni. Ki kell heverni ezt a nagy ijedtséget.

Szeretlek gazdikám. Ugye sosem fogsz elhagyni? Örökké veled akarok maradni.

Déva, aki már megnyugodott

Sopron 2015 október 23. péntek