Varga Katalin: Egy el nem szalasztott alkalom

     Itt ülök a Balaton partján, Szántódón. Gyerektábort szerveztünk, remek programokkal. Idáig az időjárás is kedvezett nekünk. A sok kamasz fiú és lány, ha tehetné, egész nap a vízben lenne. Este meg a tábortűz mellett nyüzsögnek. Kirándulni is el tudtuk csalni őket. Én is jól érzem magam, remek kis csapatunk van. Ez már a harmadik napunk itt.

Megint jön az egyik nevelőtársam. Szó nélkül ül le mellém a padra. Majd egy halk Jó estét után, kicsit közelebb húzódik.

Zárkózott, vörös hajú fiú. Eddig nem sokat beszélgettünk. Pedig ő, úgy látom, szeretne velem barátkozni, ismerkedni. A lámpa fénye megvilágítja vörös hajtincseit, átlátszanak az elálló fülei. Szeplői külön életet élnek az arcán.

Beszélgetni kezdünk, mindenről. Kiderül, ő is verseket ír, gitározik, énekel.

- Neked biztosan a jóképű fiúk tetszenek - szólal meg hirtelen.

A fejemet rázom, nem értem a viselkedését. Miért mondja ezt? Hiszen nem gúnyoltam ki.   

     Olyan jól elcsevegtünk. Kellemes arcvonásai vannak. Nem tolakodó típus, na és nagyon értelmes.

Azt javaslom, folytassuk holnap a beszélgetést, mert én elálmosodtam. Csalódást látok a szemében. Végig nézek izmos alakján, a gödröcskéken az arca két oldalán. Na és ha megcsókolnám? Még magam is megijedek ettől a gondolattól. Szinte futva teszem meg az utat a szállásunkig. Mondani kellett volna neki valami bíztatót.

     Nagyon hamar elnyom az álom. Aztán szirénázásra ébredek. Mentőautó kék villódzása, már kint van mindenki a ház előtt.

     - Mi történt?

Kiderül, az én bronzos hajú nevelőtársam bement fürdeni egyet a tóba. Beleakadt a lába egy hínárcsomóba. Majdnem belefulladt a vízbe.

     - Mindenki menjen hátrébb -, hallom az egyik mentős hangját. - Nem kap levegőt a sérült.

Ő hirtelen tér magához. Öklendezik, csuklik, de lassan visszatér az arcába a szín.

Csurog a hajából a víz, de már jobban van, szerencsére.

     - Bevisszük a kórházba megfigyelésre. Jön vele valaki? - kérdezi a mentős.

Társam rám néz, s akkor már tudom, mennem kell vele. Ha most nem teszem meg, ki tudja, mit szalasztok el?

     Egyik versem ideillő sorai jutnak eszembe: „ Nem lehet várni reggelig azzal, mit éj érvényesített, az alkalom gyorsan szökik, akár a pillanatnyi ihlet. „

Végig fogom a kezét a mentőautóban. Ő pedig mosolyogva alszik el. Lesz még közös jövőnk. Ezt most már mind a ketten tudjuk.

      Másnap este újra csak a megszokott padunkon ülünk. Kellemes idő van, a gyerekek nem régen mentek el aludni. Holnap Tábor tűz lesz a program, utána éjszakai fürdőzés.

Jó kis műsort állítottunk össze.

Ő elég szótlan most. Megfogom a kezét és megkérdezem, amit már egész délután akartam.

     - Mondd csak, tényleg baleset volt ez a tegnapi?

Elvörösödik, aztán, szinte súgva mondja:

 - Azt hittem, nem kellek neked, hiszen úgy elszaladtál! Nem akartam meghalni, ne hidd, de el voltam keseredve, hát bementem a vízbe. A hínár tényleg beleakadt a lábamba. Nagyon megijedtem. A szobatársam húzott ki a partra, aggódott értem, hogy hol vagyok. Ő hívta a mentőket is. Nagyot sóhajt, s csak néz rám a nagy kék szemeivel.

     Át kell most ölelnem, megmondani neki az okot.

- Tudod, miért szaladtam el? Mert az jutott eszembe, mi lenne, ha megcsókolnálak, Aztán megijedtem ettől a gondolattól. Mit szóltál volna?

A válasza egy csók. Ahogyan átölel, érzem a száját, az erős karjait, tudom, itt van a legjobb helyem. Megígéri, soha többé nem csinál ilyen őrültséget.

     Olyan természetes, hogy elbúcsúzunk egymástól a ház előtt. De azt is tudjuk, nem lesz ez mindig így. Nagyon erős vonzalom van kialakulóban, kettőnk között. A mai tábortűz nagyon jó hangulatban telik. Mindenki készült valamilyen műsorral. Mi ketten egy duettet gyakoroltunk délelőtt. „ Egy kőbe vésett szív” kedvenc dalaim egyike. Hatalmas tapsot kapunk. A tábortüzet éjszakai fürdőzés követi. De mi nem veszünk részt benne. Amikor mindenki alszik már, újra csak a megszokott padunkon ülünk. Jó így összebújva beszélgetni, tervezgetni.

     Lassan vége lesz a Tábornak. Milyen szerencsés véletlen, hogy egy városból jöttünk. Sőt, amint kiderült, közel is lakunk egymáshoz.

     - Mondani szeretnék valamit Kedves! – Súgja a párom. – Elutazott a szobatársam, egyedül leszek.

     - Az én szobatársnőm is elutazott, szóval én is – nevetek.

     - Akkor nálad, vagy nálam? – kérdezzük, szinte egyszerre.

Végül, ő jön hozzám. A többi olyan, mint egy álom. A közös zuhanyzás után, szinte kizuhanunk a világból. Csak ketten vagyunk egymásnak, meg az észvesztő kábulat.

Aztán, hajnalig beszélgetünk.

Öt évvel később

Indulunk a Balatonra. Igaz, látogatóként, mert meghívtak minket oda, ahol öt éve megismerkedtünk. Egy Tábortalálkozó lesz, az akkori nevelőkkel, gyerekekkel.

     Olyan gyorsan elrepült ez az idő.

Megismerkedésünk után fél évvel összeházasodtunk. Albérletbe költöztünk, sokat dolgoztunk, hogy előbb-utóbb saját lakásunk legyen. Önálló életet szerettünk volna élni. Sajnos a sors másképpen döntött. Szüleim egy borzalmas autóbalesetben meghaltak. Így miénk lett a kicsi ház, ahol felnőttem. Párom mellettem állt, minden tekintetben. Aztán jöttek a gyerekek. Egy csodás pici leány, bronzvörös hajjal, tőlem örökölt zöld szemekkel, kreol bőrrel.

Megszületett másfél év múlva a kisöccse is. Természetesen, tiszta apja lett.

     Mintha a lelkem másik fele lenne a férjem, ajándéka a sorsnak talán. Voltak, vannak apróbb vitáink, de nagy gondok, szerencsére sosem voltak közöttünk. Mind a ketten Ausztriában dolgozunk. Igaz, kevés a szabadidőnk, de nem panaszkodhatunk.

     Így most elindultunk a Balatonhoz a Táborba, a két picivel, ősi áldozóhelyünkre.

Megállunk a kapu előtt, bent már sokan vannak. Felébredtek a gyerekek is, kíváncsian tekintgetnek ki az autóból. Jó érzés viszont látni a régi nevelőket. A szinte már felnőtt, akkori kamaszokat. Egyből megismernek minket. Több nevelőtárs is gyerekekkel jött.

     Együtt a csapat. Közös fürdőzés, halevés, labdázás a program. Délután kirándulás. Este pedig mindenki fáradtan, de élményekkel telten fekszik le. A gyerekek is, nagyon élvezték.

Érdekes, ugyan abban a faházban van a szállásunk, hol öt évvel ezelőtt, együtt töltöttük első, szenvedélyes éjszakánkat. De most két eleven lurkó is velünk van. Hamar elnyomja őket az álom.

Mi összebújva, suttogva beszélgetünk. Életem párja pedig megkérdezi, nagy kuncogva.

     - Kedvesem, nem kellene még egy baba?