Varga Katalin:Szívemben élsz

Belépve az ajtón nem látlak már.
Üres az ágyad,hófehéren sivár.
Etetnélek, gondoználak, Mama.
Elmentél, a lányodat itt hagyva.

Ott fent most Papával vigyáztok rám-
Rést nyithatnátok magányom falán.
Hét hónapja nem látom mosolyod.
Nem ölel már át erőtlen karod.

Betegségedben, kislányom lettél.
Babusgattalak, te meg nevettél.
Nem akartál menni,dolgod van még.
Szükséged van rám,szép kötelesség.

Mindig ezt mondtad, aztán becsaptál.
Harcodban mégis győzött a halál.
Utoljára még simogattalak.
Te már az égben,így láttalak.

Álmomban oly sokszor találkozunk.
Nagyokat nevetünk,bolondozunk.
"mert bennem élsz,minden baj elkerül
és gazdag vagyok,mérhetetlenül.".

Varga Katalin: Tánc, dallam, szökellés

Izmaim megfeszülnek, hangok harsanni készülnek.

Kezdődik az előadás, koncentrálás, fényvarázs.

Táncom nyelvén szólok hozzád, megérte a gyakorlás.

Hajladozok lágy zenére, szívemnek ütemére.

Harmóniában a testem, most benne van a lelkem.

Itt nem kellenek a szavak, beszél sok mozdulat.

Csak a zene, csak a tánc, mozdulatokban a románc.

Átölellek két karommal, partnerem ritmusomban.

Egyek vagyunk, behunyt szemmel, most ketten ringatózunk

Tánc, dallam, szökellés, szavak nélkül, önkifejezés.

Alázat a művészetnek, csoda az embereknek.

Varga Katalin: Őszi szín kavalkád

Rozsdás levelekkel játszik a szél.

Fáradt hajnal, még verőfényt remél.

Köd sipka ücsörög a határon.

Károg egy varjú, fent a faágon.

Erdők fanyar illata párázik.

Madarak dala ritkán hallatszik.

Mint érett hölgy, ki tükrét igézi.

Sápadt Nap magát, tócsában nézi.

Zöld burkú gesztenye vígan koppan.

Lábunk alatt aztán barnán villan.

Hűs napok ezerszínű pompája.

Must illatát hinti a Világra.

Szőlőszemek puttonyba gurulnak.

Császárkörték hamvasan virulnak.

Most verssorok jutnak az eszembe.

Édes, bús hangulatot felidézve.

Költőtárs, kit e táj ihletett meg.

Engedd, írjak tőled idézetet.

„ Bokraink közt már az ősz barangol.

Kóró lett a fényes laboda.”

Varga Katalin: Nyári hangulat

Felhők mögül ferde sugarakban sütött a Nap.

Kertemben édes illatozó rózsa illat.

Gyümölcsfáim trillázó madarakat ringatnak.

Lágy énekét hallgatom a csobogó pataknak.

Itt termett a nyár, búcsút intve a szép tavasznak

Kedvesem karja ölel, az órák így szaladnak.

Varga Katalin: Kicsiny falum
 
Kezembe akadt egy merített papíros festmény.
Kicsiny falumról készült, egy szép nyári estén.
Sorsom messze repített régen, szülőhelyemtől.
Emlékeim milyen sokszor, sírva idézem föl.
 
De most visszamegyek az én szülőfalumba.
Várnak a házak, sok emlék, a hársfa illata.
Templomunk tornyát látom, már messziről integet.
Most már vidáman idézem fel az emlékeket.
 
Megállok a dombtetőn, kicsiny falum hívogat.
Kislányként itt szaladgáltam, játszottam mily sokat.
Barátnőm talán lefesti a szép jelenetet.
Dombtetőn állva, sok év után, így emlékezek.