Hol volt, hol nem volt, valahol egy kisvárosban volt egy Bevásárló központ.
Egyszer, ebben a Plazában, az egyik Ajándékbolt csendjét, a reggeli nyitás előtt szomorú sóhajtás törte meg.
Ajjaj! Hát én most csíkos vagyok, vagy pöttyös? Tigris vagy leopárd? Ki tudja ezt megmondani? – lógatta szomorúan hosszú farkát a polcon az egyik plüssállat.
Te vagy a Félelmetes Tigleó – szólalt meg egy kutya.
De nézzél csak meg engem. Megvásárolnak, megnyomják a hasamat, és én ugrálok, szaltózok, ugatok is, ha kell. Na de hogyan? Hát illik ez egy törzskönyvezett dalmatához? – szomorú nyüszítését egy halk hang szakítja félbe:
Te leszel a pedig-ré – nyugtatta az alsó polcról egy baba.
Na de én? Nézzetek csak meg alaposan! Szép szőke fürtjeim vannak, csodálatos kék szemeim. Indulhatnék a Miss Word Szépségkirálynő választáson is. De ki látott már pelenkás versenyzőt? Mert nekem bizony cumisüvegem van, meg pelenkám! Megitat majd egy kislány, aztán nagy boldogan tisztába tesz. Mert ami befolyik, az rögtön kifolyik – mesélte el bánatát Barbara is, a pisilős baba.
     Folytatták volna még a kesergést, de elérkezett a nyitás ideje. A nagy ketyegős óra éppen kilencet ütött, s a bolt ajtaja szélesre tárult a vevők előtt.
Félelmetes Tigleó szinte érezte, hogy mai napon őt egész biztosan megvásárolja valaki. Nem tudta honnét ez az érzés, de nem tévedett.
Az egyik vevő nem sokat tétovázott, Tigleót lekapta a polcról, betette a bevásárló kosárba, és miután kifizette az árát, beletette a szatyrába, annak is a legmélyére.
      Tigleó kicsit megszeppent, mikor az idegen szagot, környezetet megérezte. De tudta jól, nem ez lesz az ő új otthona.
Néhány méter döcögés, zötykölődés után a szatyrot letették egy kemény helyre. Tigleót, az, aki beletette a szatyorba, most ki is vette belőle. Még csak ideje sem volt szemügyre venni a helyet, ahová került, mert egy kutya szimatolni, nyalogatni kezdte Félelmetes Tigleót. Fark csóválva ugrándozott körülötte. Játszani akart az új jövevénnyel.
        - Hát nem látod, hogy én egy félelmetes vadállat vagyok? – kérdezte az izgága ebtől. - Nézd csak meg milyen hatalmas mancsaim vannak!
        A kutya talán megértette, jobb lesz, ha Félelmetes Tigleót barátjának fogadja, és nem idegesíti az ugrálásával. Mivel már este volt lefeküdtek aludni. A kutyus egészen közel húzódott új barátjához, s békességben aludtak egészen reggelig.
         Reggel jött a kéz, aki már sokadszor vette fel őt. Most egy dobozba tette kis hősünket.
Segítsééééééég! – kiabálta Tigleó, aki most egyáltalán nem érezte félelmetesnek magát. – Kérem szépen! Miért tett engem ebbe a papírszagú dobozba? Itt sötét van, nem kapok levegőt, és semmit sem látok! - de hiába volt minden sírás-rívás. A dolgok csak történtek vele, mintha ő ott sem lett volna.
     A dobozt egy pöfögő, mozgó valamibe tették. Majd berregést hallott, puffgást, csikorgást, és borzasztó büdös benzin szagot érzett, amitől tüsszögnie kellet:
–       Ha-ha-happci! Hap-hap-hapci! – facsarta az orrát ez a kellemetlen bűz.
        De minden rossznak vége lesz egyszer, mint ahogy ennek a papírszagú rémálomnak is. Hirtelen a döcögésnek vége szakadt, a doboz emelkedett, és útnak indult. Ki tudja merre! Majd letették ismét, és óvatosan kinyitották a fedelét.
          Tigleót valami csuda finom illat csapta meg, olyan kellemesen érezte magát tőle. Majd egy kedves, törékeny hölgy hajolt a doboz fölé:
-    Jaj de édes tigriske! – csapta össze kezeit. Kivette a dobozból, és máris valami kedves nevet keresett:
-    Mi legyen a neved? Mi is? Lássuk csak? Hmm! Neked olyan Zeusz kinézeted van. Mit szólsz hozzá? Ugye jó lesz neked ez a név?  – kérdezte a Félelmetes Tigleót a hölgy.
-    Zeusz? – csodálkozott Tigleó. – Miért is ne! Olyan előkelő hangzása van.
          Mikor eljött az este, Zeuszt a kedves hangú, törékeny hölgy, elhelyezte a franciaágy közepére. Majd gondolt egyet és az egyik polcról leemelte a fényképezőgépét, és lefényképezte új barátját.
Zeusz boldog volt. Sztár lett belőle, aki többé már nem az a Félelmetes Tigleó. De azért a tekintélyt mégis csak meg kellene tartani ám!
Tigleó Zeusz alaposan körbenézett. Sok plüssállatot látott. Volt itt oroszlán és kutya. Voltak mackók és nyulak. Ééés, volt egy röpködő jószág is. Úgy tűnt Zeusznak, nagy becsben tartják a röpködőt. Csipog is, beszél is olyan nyelven, mint a Hölgy és az Ő Anyukája. Mert bizony a néni is ott lakott a hölggyel.
-         Ha nem csípne – gondolkodott Zeusz-, talán meg is ismerkedhetnénk.
Na de egy Félelmetes Tigleó, alias, Zeusz, egy tollas jószággal barátkozzon, ahelyett, hogy egy falásra bekapná? – töprengett tovább Zeusz. – Na, jó, nem bántom a madarat, hisz Ő is szereti a plüssállatokat. Van egy kutyája a ketrecében. Van egy macija a ketrec mellett, akihez rendszeresen odamegy és puszilgatja. Na! Holnap bemutatkozom neki is – gondolta még, mielőtt elaludt volna. Elégedett volt és békés. Szerencsésnek érezte magát, és már az sem érdekelte, csíkos e vagy pöttyös? Hazaért. Végre van neki is otthona!
          Így lett Félelmetes Tigleoból, Zeusz a Család második kedvence, mert azért a madarat még ő sem tudta lekörözni.
           Aki nem hiszi, járjon utána.