Varga Katalin: Egy angyallal több lett az égben

Sosem hittem volna, hogy az orvosi diplomával a kezemben egyszer még Afrikában fogok gyógyítani gyerekeket.

Pedig ez történik most velem.Ülök a zötyögős buszban,összepréselve sok-sok emberrel.Mint a heringek.

Röfögő malac,káráló tyúkok,s hangosan beszéló emberek az útitársaim.

Kicsit émelygek a rázkódástól, a szagoktól,de hősiesen helyt állok.Vagyis ülök egy tenyérnyi helyen.Kinézve az ablakon egyre sivárabb a táj.A szárazságtól kiégett szántóföldek látványa lehangoló.Nagyot döccen a busz,ez az ősrégi pléhkaszni.

Izgatott vagyok,vajon hogyan boldogulok itt Afrikában, a kenyai kórházban?

A buszról leszállva megdöbbenek a látványtól. Vakolatát vesztett, szürke épület a kórház. Rengetegen állnak előtte.Rongyos ruhákban,izzadtan. Némelyik ember tele van sebekkel.Bizalmatlan tekintetű asszonyok ringatják síró csecsemőjüket..Némelyik baba szopik,de hangos sírásukból kiderül,nem sok mindent szívhatnak az anyai emlőkből.

Az épületbe érve látom,bent sincsenek kevesebben.Még a folyosó is tele van haordágyakon, vagy a puszta földön fekvő emberekkel.A hangos nyögésektől és a még erősebb bűztől újra felfordul a gyomrom.

Meglátok egy nővért.Bemutatkozok, a Gyerekosztályt keresem.

A fiatal nővér elmosolyodik, hív magával.

Nagy terembe érünk. A legtöbb gyerek ordtít, teljes a hangzavar, a vizeletszag.

Középen egy kezdetleges műtőasztal.A felszerelés siralmas állapotban van.

Éppen műtét folyik. Az akadozó ventilátor surrogása közben az orvos utasításokat ad az asszisztenciának.Közelebb lépek. Másfél év körüli kislányt operálnak. Megdöbenek. Éppen a pici lány elüszkösödött bal lábát amputálják.Meg kell kapaszkodnom a közeli asztalban.

Könnyek gyűlnek a szemembe.Legszívesebben kikapnám onnan ezt az ártatlan csöppséget. Göndör fekete hajából egy tincs kilóg a,szakadt kórházi sapka alól. Még így letakarva is látszik, milyen sovány. De a hasa kidudorodik az alultápláltságtól.

Most vesz észre az operáló orvos. Néhány szót váltunk angolul.

Én levegőre vágyok, kimegyek hát az épület elé.

Felfedezek egy kisebb, sárga épületet. Ez az iroda,tudom meg. Itt kicsit jobbak a körülmények.Van néhány orvosi szoba is.

Egy idősebb asszisztensnő megmutatja az ágyamat, a fehér, kopott vasszekrényt, a fürdőt. Csöpögő, őskori zuhany,foltos, repedt mosdó,Wc, néhány fogas a felszerelés.

Nagyjából kipakolok, lezuhanyzopk a majdnem hideg vízben. De ez most jól esik.

Kérdésemre, hol lehet itt étkezni, az épület mögé kalauzolnak.

Néhány faasztal, szék, intenzív ételgszag fogad az étteremben.

Híg főzeléket eszek,papírvékonyságú, száraz hússal.De a gyümölcssaláta izlik.

Az ételkiadó ablaknál rám mosolyog egy fiatal nő,. Majdnem elsírom magam,amikor magyar szó hallok. Van hát földim, itt a messzi Afrikában..Ettől kicsit megnyugszok.

Elintézve a hivatalos ügyeket körbe nézek a Gyerekosztályon.

Az amputált lábú kicsi lányt keresem.

Már magához tért. Éppen hány szegényke. Csillogó, hatalmas, fekete szemeiből patakzanak a könnyek.. Mivel kevés a fájdalomcsillapító,nagyon fájhat neki az átvérzett csonkja.

Antiibiotikum alig, kötszer sincsen elegendő.

Megfogom a forró, nyirkos kis kezét. Rám néz,mosolyogni próbál a könnyein keresztül. Ágya fölött a neve. Biankának hívják.

Egy bevetésban veszítette el a szüleit. Lövöldözésben sérült meg a  lába. Napokig feküdt elláttatlanul a kiégett viskójuk előtt a földön. Önkéntesek találtak rá, ők hozták be a kórházba.

Rengeteg beteg kisgyerek fekszik itt.A két nővér huszonnégy órája van szolgálatban.Ők mindent megtesznek, de mindez kevés

Iderültem hát gyógyítani. Úgy érzem,az lehetlen, embertelen feladat lesz.

Hirtelen rémült sírás hallatszik, majd hörgések,az egyik kisgyerek fuldoklik. Elkékült arccal kapkod levegő után. Több orvos is megjelenik.Mesterséges lélegeztetést alkalmaznak..De hiába minden. Néhány perc után már csak a halál beálltát tudják megállapítani.

A sebész, aki Biankát műtötte, látja a könnyeimet, a megdöbbenést. Azt mondja,naponta öt. hat haláleset történik. Milyen világot élünk?

Eszembe jutnak az épület előtt álló emberek. Nekik fogalmuk sincsen az alapvető higiéniáról. Legtöbb helyen még vezetékes víz sincsen.Éheznek, szedi az áldozatait a sok májbetegség, fertőzés.

Holnap kezdem a munkát. Egy kis séta után újra csak Bianka ágya mellett ülök. Lázasan nyöszörög, a kötése átvérzett, sőt, gennyes foltokat látok rajta.

Csak holnap reggel kap tiszta kötést,felelik elkeseredett kérdésemre.

Megfogom a vézna, apró kezét. simogatom a kicsi lányt.

Énekelni kezdek neki. Mögém érve a másik magyar lány is velem dalol.

Néhány percre még a sírás sem hallatszik. Mindenki az énekünket hallgatja. Bianka pedig elmosolyodik.

De szép kislány, mondja honfitársnőm, s megsimogatja a göndör, fekete fürtjeit.

Itt szerettem volna maradni vele éjszakára is. De olyan ólmos fáradtság tör rám, hogy inkább elmegyek aludni.

Másnap órákon kleresztül operálunk. Hiábavaló küzdelem ez. Nincsenek megfelelő műszerek, se gyógyszerek. Kötszer is alig. Ma is meghalt két kisgyerek.

Még reggel sikerült átkötöznöm Bianka lábát. Duzzadt, vörös, váladékos a sebe. A varratok mintha ki akarnának szakadni. Ellátom, ahogy tudom. Lázasan csillogó szem,ei lecsukódnak, de megismer,rám mosolyog. " Mam " suttogja

Elsírom magam.

Alig van étvágyam az ebédnél.De forró a kávé, erős. Jól esik.

Délután is műtétek, hiábavaló küzdelem ez.

Aztán kicsit szundikálok. Kopogásra riadok fel. Honfitársnőm jött. Azt mondja, Bianka rosszul van.

Rohanok hozzá, nagyon rosszat sejtek.

Kezeit. fél lábát lekötözték az ágy rácsaihoz.,mert dobálta magát. Göndör haja izzadtan tapad a fejbőréhez. Alig kap levegőt. Kicsi szája szélén fehér hab rászáradva.

Bár elvihetnélek téged Magyarországra egy kórházba. Gondolom rémülten.

Kinyitja a szemeit megismer. Nem hörög, megint azt suttogja: " Mom "

Hát senki sem tud segíteni? Kiabálok magyarúl, magamból kikelve. Nincsen  injekció, semmi sincsen?

Egész testemben remegek. Abbahagyom a kiabálást, nem akarom felriasztani a többi beteget.

A nővérek, orvosok együttérzéssel néznek rám. A sebész tehetetlenül tárja szét a karját. Ez Afrika, mondja angolul.

Ide nem ilyen orvos kelene, mint én. Ők már belefásultak a sok borzalomba. Nekik egy kisgyerek halála, ha tragikus is,de csak a halálozási statisztikát növelik.

Ha lennének normális kórházi körülmények, műszerezettség, gyógyszerek, kötszerek, higiénia az embereknél. Talán akkor nem lenne ennyi, hiábavaló gyerek halál..

Eszembe jut, Magyarországon is nehéz most a helyzet, de nincsenek ilyen borzasztó körülmények.

Csendben van most Bianka is. Azttán ez az alig másfél éves kislány, nagyon halkan dúdolni kezd. Amit tegnap este énekeltünk. Többen hallják, odagyűlik az ágya köré minden orvos, nővér. Honfitársnőm átölel. Bepárásodik most még az ő szemük is.

Egy picike afrikai ártatlan angyalka nagy utazásra készül. Néhány hörgés után elcsendesül Bianka. Még egyszer rám néz. Aztán lecsukódnak a szemei, feje félrebillen.

Könnyeimtől alig látok már. Nem szabadna ilyennek megtörténniea világban.

Csak azt tudom biztosan, ha az afirikai küldetésem véget ér. haza megyek, férjhez megyek. Talán kislányom születik,akkor Biankának fogom elnevezni.

Ez a kislány pedig angyalként, onnan fentről dúdol majd neki.

Egy csillaggal több van most fent az égben. Nyugodjál békében Bianka.