Karácsony van, de ezt számomra idén csak a naptár jelzi.
Két éve már, hogy Édesapám meghalt, s egy éve, Édesanyám sem ünnepel velem.
Rossz döntést hoztam, amikor elköltöztem otthonról és hozzámentem egy alkoholista emberhez.
Nem tudom meddig él még bennem a hiú remény, Ő még megváltozhat.
Itt ülök az ünnepi vacsora után, két kutyám társaságában.
Milyen férj az, aki szentestén itt hagyja a feleségét és elmegy a kocsmába?
Törzsvendégeknek ilyenkor is nyitva az ajtó?
Gépiesen mosogatni kezdek, könnyeimmel áztatva az edényeket.
Közben ablakot nyitok, kint eleredt a hó.
Szeretem a hóesést, a pelyhek puha játéka az utca fényében, megnyugtat.
Járókelő közeledik kutyával. Megdobban a szívem, Peti az Szőrmókkal.
Jó Barát Ő, főleg nekem.
Tőle csak jót kaptam eddig. Kisamottozta a kályhánkat,nekem házitejet hoz rendszeresen.
Még nőtlen a Fiú, szívvel lélekkel ápolja szívbeteg Édesanyját.
Túl néhány szerelmi csalódáson, az én lelkem ápolná, ha hagynám.
-Szia Művésznő-lép be az ajtón-A Párod hová bújt?-kérdezi.
De látva a könnyek nyomát az arcomon, már dühösen vágja az ágyra a dzsekijét.
-Van képe még karácsonykor is egyedül hagyni?-meg sem érdemli ezt az itókát.
Szőrmók pedig a szatyorba dugja kerek kis kobakját, és egy szalaggal átkötött csomagot húz elő.
 -Ti vagytok az én karácsonyi ajándékom-sírom el magamat.
 -Én egy sálat kötöttem Neked titokban.-szipogom.
 -Csukjad be a szemedet Drága -súgja Ő.
a kazettáról az Áve Maria dallama szól, a kedvencem.
Átölel Pisti, és én nem húzódom el Tőle. Érzem az erős karjait, a tiszta illatát.
Könnyeket látok a szemében, s most én kezdeményezem az első csókot.
Tudom, most angyal szállt át a szobán.
Ez volt a legártatlanabb csók, ami létezik a világon, férfi és nő között.
-Mi lesz velünk Kedves? Úgy szeretlek suttogja, s én sem mondhattam mást.
Ez a szépen végződött szenteste tizennégy éve történt.
Akkor nem lett folytatása kezdődő románcunknak.
Elköltözünk vidékre a férjemmel.
1994-ben egy harminckét kilós, mozgásképtelen, depressziós anémiás nő került haza Sopronba, de nem adtam fel, talpra álltam.
Válásom után, ahogy ígértem, írtam Petinek.
Kegyetlen a sors!
Levelem visszaérkezett ezzel a három rideg szóval: "A címzett meghalt."
Azóta minden karácsonykor ő jut eszembe.
2006-ban újra ember vagaok, tele reményekkel, energiával.
Ki tudja talán még a szerelem sem kerül el, újra átélhetem ezt a csodálatos érzést egy erre érdemes emberrel.
Ugye van még remény?
Ennek a szép történetnek van egy hosszabb változata is, azt is leírom majd.