Ma reggel nem vettem be a fogalmazásgátlómat,így szómenésem
 lett.Egyébként is feldobott lelkiállapotban leledzek szombat óta.
 Íme a sztori:
 
  2000 augusztus ötödikén délután a tévé előtt ülve,még nem
 sejtettem,mi vár rám,.Megszólalt a kaputelefon,s egy kellemes férfihang
 közölte velem,hogy ő Magyarországról jött.Ezen elbambultam a lift
 megérkezéséig.Aztán amikor állt az ajtóban,"csőre-töltött" mikrofonnal
 már tudtam.Riportot fognak készíteni velem.Ez aztán a büszkeség!
 Hsat be,mellet ki,mint a Coccolino-maci a tévé-reklámban.
 
 A konyhában telpedtünk le.Aztán rámmeredt egy mikrofon,és indult
 a riport.Nem volt lámpalázam,hála kérdezőm közvetlen modorának.
 Egyébként is jól csinálta,alig kérdezett,hagyott engem beszélni.
  Belőlem pedig tekeredett a szöveg,a pokoli évekről,a rossz házassá-
 gomról.Nem tagadva azt sem ,rosszul választottam.
 Kérdezőm szemében végig megdöbbenést és együttérzést láttam.
 Gyors témaváltás után megkért,meséljek a mai napomról.Beszámoltam
  Neki a takarításról.mosásról ,főzésről is.Szóval ,nyomtam a szöveget.
 Kedvenc riporterem aztán megkérdezte,mit kérnék,ha teljesítenék
 néhány kívánságomat.
 Soroltam én hosszan,a Lottó ötöst, és a Toronyórtát lánccal csak
 azért nem,mert szerény vagyok.
 Jó kis interjú sikeredett.
 Zavaró tényezőt csak Ricsi papagájom jelentett.Ugyanis a riport
 közepe téáján belekezdett szokásos esti monológjába,elég hangosan.
 Mindketten bíztunk abban,ez nem zavarja majhd a felvéel minőségét.
 Megtörtént hát " Az évszázas -interjuja"
 Bizony ám,s rtá pár napra el is hangzott a Kossuth Rádióban.
 Szeretettel üdvözlök hát Mindenkit a Szerkesztőségben.Én ápolni fogom
 a további kapcsolattartást.
 Rajtam nem múlik.Mindíg készen állok egy újabb interjura.
 Üdvözlettel: Varga Katalin Sopronból.