Varga Katalin: Pite a kissün és barátai

Boldogan élt Pite a kissün, a Nagy Kerek Erdő közepén a szüleivel és a testvéreivel.

Ő volt a legkisebb, kényeztette hát mindenki. Ha rosszat tett és ránézett a mamájára a kerek gombszemeivel, legtöbbször elmaradt a büntetés is.

De a nagypapi sokkal szigorúbb volt vele. Őt nem hatotta meg semmilyen hízelgés sem.

Gyakran indultak nagy sétákra a Nagy Kerek Erdőbe. Tanítgatta nagypapi az illemre, az óvatosságra Pitét. Ő pedig figyelt is, meg nem is. Érdekesebb volt egy színes bogár röpte,

Vagy a sűrű fák lombjai között áttörő nap fényjátéka.

Sok barátja volt a kis sünnek, az erdő ifjú lakói között. Benne volt velük, minden kópéságban.

Pitének azért voltak félelmei is. Nem mert sötétben kimenni, még az udvarra sem. Rettegett az erős széltől, dörgéstől, villámlástól. Ugratták is ezért a barátai sokat. Ez egy kicsit levont a népszerűségéből.

Egy napon a nagymami beutalót kapott a Gyógyüdülőbe. Nagyon fájtak már az ízületei.

Így, hogy a nagypapi ne maradjon egyedül, a kis süni átköltözött arra a két hétre hozzá.

Anya pedig vitte minden nap az ebédet, kitakarított, mosott, ha kellett.

Piros volt aznap nagypapi arca, amikor sétára indultak a Nagy Kerek Erdőbe. Többször le kellett ülni egy padra, út közben, mert szédült az idős sündisznó.

Pite aggódva figyelte szeretett nagypapiját. De ő megnyugtatta, nincsen baj.

Fülledt volt a levegő, párával teli, baljós. Feltámadt a szél is. Igyekeztek hát hazafelé, sietősen. Főleg ifjú hősünk félt nagyon.

Le is hűlt a levegő, be kellett gyújtani a kandallóba. A táncoló lángok fénye ámulatba ejtette az aprócska sünit.

Kint nagy vihar tombolt. Dörgött, villámlott, szakadt az eső. Kinézve Pite látta, hogyan hajladoznak a fák a sötétben.

Nagypapi nem volt éhes. Megitták a csipkebogyó teát, aztán lefekvéshez készültek.

Már csak a mese volt hátra, ami minden este kijárt a kis unokának.

Általában a mese végére már el is aludt, félre billent fejjel.

De ma nagyon hirtelen lett vége a mesének. Pite rémülten látta, nagypapi eldőlt a karosszékben, be van csukva a szeme, kapkodja a levegőt. Nyoma sem volt arcán a délutáni pirosságnak. Olyan fehér volt, mint a fal.

Szaladt a telefonhoz a rémült süni.. Milyen jó, hogy nagypapi megtanította, hogyan kell használni? Orvost kell hívni sürgősen, rosszul van a nagypapi. De a készülék nem működött. Tönkre tette a vihar. Nem tudta elérni sem az orvost, sem a szüleit.

Mi lesz most? Kérdezgette fél hangosan, sírásra görbült szájjal. De az idős sünre nézve, tudta, cselekedni kell. Belebújt a kis piros esőcsizmájába, esőkabátjába és elindult az orvosért.

Ő az erdő túloldalán lakott.

Kint még rémületesebbnek tűnt a vihar. Az esőcseppek az arcába vágtak, süvített a szél, majdnem elvitte könnyű kis testét. De ő elkezdte mondogatni, nem félek, nem félek,

Nagypapinak segítek. Futott, ahogyan a lábai bírták.

Szerencsére a doktor bácsi otthon volt. Kérdezte a csurom vizes, rémült gyereket, mi történt? Ő pedig elmondta, nagyon szakszerűen, milyen állapotban van a nagypapi?

Visszafelé már autóval mentek.

A házhoz érve, megvizsgálta a doktor bácsi az alélt idős sünt, aki a barátja is volt. Adott neki injekciót, gyógyszert. Kicsit még várt is, amíg jobban nem lett a nagyapó. Közben a telefonhívásra Pite szülei is megérkeztek. A doktor bácsinak működött a készüléke.

Anya gyorsan teát készített. Mindenkinek jól esett most.

Amikor megtudták, milyen hőstettet vitt végbe Pite, mindenki őt ünnepelte. Nagypapi volt a legbüszkébb rá.

Másnap híre ment a Nagy Kerek Erdőben, Pite megmentette a nagypapiját. Egyedül vágott neki a viharos erdőnek, éjjel, sötétben.

Ezek után már nem szekálták a barátai sem. Ő lett az Nagy Kerek Erdő legbátrabb sünje.