Angyalka

Varga Kata  2011.12.02. 20:18

Varga Kata: Angyalka

 

A park fáira csillogó, fehér leplet lehelt a tél.Fázósan húztam össze magamon a kabátot. Hirtelen meghallottam a hátom mögött egy kedves hangocskát.Világoskék ruhácskában egy kislány állt előttem.Hosszú, fürtös, szőke hajában olvadoztak a hópihék.

- Várod a Karácsonyt? - kérdezte.

Igennel válaszolam, aztán megkérdeztem tőle.

- Nem fázol kabát nélkül?

Ő csak mosolygott.

- Tudod, én onnan fentről jöttem- mutatott a sötét háztetőkön ülő felhök felé.

- Szeretetet hoztam az embereknek, s ha ti is szeretitek egymást, engem megmelegítenek ezek az érzések.

Arcocskája kipirult, csillogó nagy, kék szemeivel rám nézett, s folytatta.

- Sohasem volt még nagyobb szükség a szeretetre, mint most.

Meghatódtam a szavaitól.

- Akarod, hogy a Védőangyalod legyek,? - kérdezte hirtelen.

De mire válaszolhattam volna, ő már messze járt. Éppen egy hajléktalanhoz ment oda, aki az egyik padon feküdt a dermesztő hidegben.

De búcsúszavai még sokáig a fülembe csengtek.

" Ne várj nagy dolgokat életedbe.

 Kis hópelyhek az örömök. "

Elgondolkodva folytattam utamat. Megtörtént-e az valóban, aminek az előbb a részese voltam? Elhinné- e valaki is, ha elmesélném, mi történt velem az előbb?

Láttam a rohanó embereket, a nagy csomagjaikkal. Hallottam a sok dudáló autót.Közömbös arcukat látva arra gondoltam:

Minden embernek szüksége  lenne egy ilyen angyalkára.

Hiszen a szeretetet nem pénzben mérik.