Halk zene szól,ülök a tolókocsiban,és egy tükrörben nézem magam.
 -Jézusom! Ezt már nem lehet fokozni! Nincsen még egy ilyen ronda banya a viágon,mint én.
 Ráütök a tolókocsi karfájára.
 -Még ezt a nyomorult kocsit sem tudom kezelni.Most mondják meg nekem,miért mentem én férjhez?
 A rossz választásom miatt részesültem ütésből-verésből,megaláztatásból,kisemmizésből.
 Felerősödik a zene.
 -Milyen ember az,aki egy 32 kilós ,mozgásképtelen nőt  véresre ver? Földhöz vág egy 8 hetes kiskutyát?
 Aztán megerőszakol engem?Miért???
 -Ez 1994-ben történt velem,-elhalkul a zene,engem kisegítenek a tolókocsiból.Állva folytatom.
 -Romokban hevert a lelkivilágom,depressziós voltam,és mozogni sem tudtam.De hála a barátnőimnek
 és az akaraterőmnek,otthagytam ezt a poklot.Hazaköltözem Édesanyámhoz Sopronba.Volt hova mennem,
 ahol fészekmeleg várt.
 Sajnos Édesapám 1989-ben meghalt,így Őrá nem számíthattam.Nagyon hiányzott nekünk.
 Ezek után kemény leckét adtam fel magamnak.Nem akartam magatehetetlen emberi roncsként,
 kiszolgáltatottan élni tovább.Ehhez rengeteg fájdalmat át kellett élnem.Hányszor sírtam el magamat ,amiíg
 Budapesen betörték a két beszűkült térdemet. Csak magamban kiabáltam: " Elegem van mindenből,
 hagyjanak már békén!"
 Aztán a kórházból hazakerülve megtettem az első szárnypróbálgatásaimat is.Édesanyámnak a negyedik
 protézis műtéte után,szüksége volt rám.Akkor az volt a fontos,hogy Rajta segítsek.Így aztán ,lassan de
 biztosan talpra álltam,és megerősödtem.
 Ma már 2008-at írunk.Mennyi minden történt velem!
 5 éve járok a Felnőttkorú Sérültek "Virágfüzér" Napközijébe.Nagyon szeretem a Társaimat.Jó kapcsolatban
 vagyok a Vezetőnkkel és a gondozónőkkel.Hála Nekik,rengeteg helyre eljutottam már.Még lovagoltam is.
 Így állhattam fel a világot jelentő deszkákra .Mert színészkedtem is.Úgy bizony.Alakítottam Dorogi Violát
 a Légy jó mindhalálig musical változatában.Apáca Rendfőnökasszony voltam a Nyomorultakban.
 Fantasztikus érzés fent állni a szinpadon. Amikor az előadás végén együtt sírunk,és nevetünk a közönséggel.
 A taps pedig a legszebb ajándék,amit egy színész kaphat,.
 A Napköziben énekelek,rajzolok.Pályázatokra küldöm el a novelláimat..Sokat szerepelünk a Társaimmal is.
 Számítógépes tanfolyamot végeztem.Így otthon az esti program az Internet. Vannak Messenger  partnereim,
 virtuális tevéim,kutyáim.Járok egy Chates szobába.Sok új barátom lett.
 Az Interneten olvastam arról is,hogy Los Angelesben van egy Vendéglő,ahol a másság elfogadását egy
szívárványos zászlóval jelzik az ajtó fölött.Nekünk sérülteknek is kellene egy ilyen zászló.Mert egyformák
 vagyunk!
 Kiszálltam héá a tolókocsiból,és az ilyen örömök adnak szárnyakat nekem mostanában.
De az utóbbi két évben újra a kórház került előtérbe sajnos az életemben.Két éve Győrben volt egy jobb
 oldali csípőprotézis műtétem.Helyre jöttem.Tavaly novemberben elestem,s combnyaktöréssel vitt be a
 mentő a kórházba. Azonnal megoperáltak. De ezt az állapotot is legyőztem.
 -Ugye mindenki látja,hogy táncolok? A sok műtét,gond és baj ellenére ,sokadszor már,de megint én győztem!
 Felerősödik a zene.
 -Ezentúl már sohasem fogom feladni,ezt megígérrhetem